„Jövőd a tét!” – Pályaválasztási Kiállításon jártunk

2018-10-30 –

Az STI Petőfi Nyomda Kft. hagyományosan minden évben részt vesz a fiataloknak szóló Pályaválasztási Kiállításon, Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya immár 18 éve hagyományszerűen rendezi meg elsősorban az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak szóló „JÖVŐD A TÉT!" pályaválasztási kiállítást a Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának közreműködésével.

A 2018. október 26-27-én megnyílt kétnapos kiállításon elsősorban a térség középfokú intézményeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők, de emellett tájékozódhattak a továbbtanulási lehetőségekről és a felnőtt képző intézmények ajánlatairól.

A nyomdász szakma népszerűsítését az átfogó tájékoztatás mellett egy Facebook-játékkal tettük még érdekesebbé a gyerekek számára.