Intézkedéseink a koronavírus-járvány idején

2020-04-08 –

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése az STI Petőfi Nyomda Kft.-t is új kihívások elé állította. Számos vonatkozásban teljesen új megoldásokat kellett találnunk a folyamatos termelés fenntartása érdekében. Ágazatunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyelőre nem érintett a koronavírus okozta gazdasági visszaesésben, ezért az a feladat hárul ránk, hogy egyszerre gondoskodjunk dolgozóink egészségének megőrzéséről és a termelés, szállítás, alapanyagutánpótlás zavartalan működéséről.

Rögtön azután bevezettük első intézkedéseinket, hogy a WHO nemzetközi horderejű járványügyi helyzetet hirdetett a koronavírussal kapcsolatban, és az influenzás megbetegedések száma Magyarországon is rohamosan növekvő tendenciát mutatott. A szokott mennyiségen felül további kézfertőtlenítő géleket helyeztünk ki a cég forgalmasabb területein, helyiségeiben. A takarítószemélyzet azóta is naponta többször fertőtleníti a kilincseket, illetve minden nap C-vitamint, valamint immunerősítő Supradyn drazsét kapnak a munkába érkező kollégák.

Február 26-án a környező országokban már tombolt a vírus, a megbetegedések terjedése megállíthatatlannak tűnt. Munkáltatóként elrendeltük a munkavállalók bejelentési kötelezettségét külföldön tartózkodás esetén. Ebben az időszakban a cég területére érkező vendégek (beszállítók, vevők, interjúra érkezők) a portán kötelezően nyilatkozatot tettek arról, hogy az elmúlt két hétben jártak-e külföldön, továbbá ellenőriztük vendégeink testhőmérsékletét.

Majd ahogy arra számítani lehetett, március 4-én bejelentették az első két magyarországi koronavírusos esetet, így már előre felkészültünk a drasztikusabb intézkedésekre. Megalakult a Petőfi Nyomdában a Veszélyhelyzeti Operatív Team. Az első döntéssorozat elsősorban a korábban is érvényben lévő külföldi utazások bejelentési kötelezettségének szigorítását, illetve hozzátartozók, egy háztartásban élők esetében fertőzés-gyanús esetek haladéktalan bejelentését tartalmazta. Ezen felül a testhőmérséklet-mérést kiterjesztettük minden munkavállalóra munkába érkezéskor, és látogatási tilalom lépett érvénybe a nyomda egész területén. A TOP 20 vevőnk alapanyagát és a szükséges segédanyagokat elkezdtük bekészletezni a vevők zavartalan kiszolgálása érdekében. A telephelyre érkező beszállítók, szolgáltatást nyújtók csak szájmaszkban, kézfertőtlenítés után léphetnek be a telephelyre részükre 6 nyelven készítettünk higiéniai szabályokat és nyilatkozatokat.

Március közepén az iskolabezárások kapcsán újabb kihívásokra kellett reagálnunk, az Operatív Team rugalmasabb munkaidőkeretről, a megszokott étkezési rend módosításáról tájékoztatta a dolgozókat és a szóbeli megbeszéléseket március 16-ától írásos/online videó chat formájában folytatjuk. A veszélyeztetett országból érkező alapanyagokat egy külön e célra kijelölt raktárban tároljuk. Amennyiben a munkavállaló beosztása lehetővé teszi, biztosítjuk az otthoni munkavégzés (home office) lehetőségét. Elsőbbséget élveznek azok a munkatársak, akiknél az otthoni gyermekfelügyelet nem megoldott. Rendszeres fertőtlenítéseket vezettük be a munkaterületeken és közösségi területeken egyaránt, a közösségi tereket – ebédlőt, büfét – úgy rendeztünk át, hogy a biztonsági védőtávolság betartható legyen az emberek között.

Területenként érvényes szabályokat tartalmazó plakátokkal hívjuk fel dolgozóink figyelmét a higiéniai szabályok következetes betartására, hangsúlyozva, hogy a döntéseink értük és nem ellenük vannak. Közösségünk jól-létének fenntartása érdekében szárazélelmiszerekből álló csomagot adtunk át dolgozóinknak és maszkokat biztosítunk számukra. Már az FFP2 maszkok is úton vannak mindenkinek és a most elterjedő korona gyorstesztet is szerzünk be. A helyi buszjáratok csökkenésének ellensúlyozására a műszakokhoz igazított vállalati buszt indítottunk, mindemellett szervezetfejlesztő kollégánk rendelkezésére áll azoknak, akiknek szükségük van segítségre a stresszkezelésben. Cégünk célja az elmúlt 179 évben töretlenül az, hogy megbízható, hosszútávon stabil munkáltatóként és a fogyasztói ellátási lánc megkerülhetetlen tagjaként vegyünk részt a gazdaságban.